Pórázon, vagy anélkül?

Az utóbbi időben szinte mindennapos konfliktusok forrása a kutyák sétáltatása. Sok az elkóborolt kutya, a kutyatámadás. Vannak, akik azzal érvelnek, hogy jobb a kutyának, ha szabadon sétálhat, szaladhat, majd úgyis visszajön, ha hívják. Itt mindig érzek egy ellenállást, hogy nekik pedig aztán ne mondja meg senki mit csinálnak. És persze ott van a másik oldal, is, akik nem szeretnének szabadon sétálgató kutyákkal találkozni, még akkor sem, ha a Gazdi ott van mögötte néhány lépéssel.

Ha a jogszabályi hátteret nem is nézem, miszerint kormányrendelet írja elő, hogy belterület közterületén és természeti területen csak pórázon lehet ebet sétáltani, akkor is van néhány gondolatom arról, hogy miért is aggályos, hogy kutyák póráz nélkül közlekednek:

- Behívás. Nagyon sok munka van abban, hogy a kutya bármikor és bármilyen helyzetből azonnal kihívható legyen és azonnal visszamenjen a Gazdihoz figyelmen kívül hagyva például egy másik kutyát, vagy lakott területen egy macskát. Nagyon kevés olyan helyzetre emlékszem, amikor saját kutyáimat sétáltatva egy póráz nélkül közelítő eb azonnal visszafordult a saját gazdájához. Rendszerint nekem kellett közbelépni.

- Tárgykontroll. Odarohanhat gyerekekhez, akár idősekhez. Bármilyen furcsa is, nem mindenki szereti a kutyákat, vagy éppen csak tart az idegen állatoktól. A másik közhely, ami ilyenkor elhangzik, hogy az én kutyám nem bánt. De itt a fontos nem az, hogy a Gazdi mit gondol, hanem az, hogy nem szeretném, hogy a kutyája közel jöjjön. Teljesen mindegy, hogy ezt a saját kutyáim miatt kérem, vagy magam miatt.

- Élelemkontroll. Bármit felehet a földről. Ebben szintén óriási munka van. Rengeteget kell gyakorolni és fejleszteni a kedvencünk önkontrollját, mert egy elejtett sült kolbász nagyon ínycsiklandó falat. Egy kis édes fagyállóval felturbózva halálos lehet. Kistestű kutyáknál még pórázon is nehéz, szabadon sétálva pedig szinte lehetetlen észrevenni, hogy a négylábú barátunk éppen mit szeretne felvenni a földről.

-Természeti területen elszalad a kutya a vad után, vagy csak talál egy remek csapást. Ez több okból is veszélyes lehet. Az első, hogy ha olyan helyen vagyunk, amit a kutyánk nem ismer, akkor nem biztos, hogy vissza fog találni. Ha az eb hajtja a vadat, akkor a vadász kilőheti és tapasztalatból mondom, hogy bármikor kiugorhat egy nyúl a bokorból tőlünk 3 méterre. Az is előfordulhat, hogy a vad megsebesíti. És ha ezt már tőlünk messzebb történik nem biztos, hogy megtaláljuk.

Persze vannak már olyan eszközök, amivel szépen féken lehet tartani az ebeket póráz nélkül is. Én is találkoztam olyannal miközben éppen egy csoport kutyának tartottam órát, hogy rohant felénk egy eb, aki olyan hangokat adott ki, mintha minden lépés fájna. A gazdi elég távolról figyelte az eseményeket. Szerencsére elsőre sikerült távol tartani a saját csoportomtól. Majd mikor másodszor közeledett, akkor szintén hallottam a vinnyogó hangot és akkor vettem észre az elektromos nyakörvet a kutya nyakán. De, mint látható az eszköz csak fájdalmat okozott, de nem oldotta meg a helyzetet. Végül a kutyát én fogtam be és kísértem vissza a gazdihoz, aki felkapcsolta a pórázt, de elnézést nem kért az esetleges kellemetlenségekért és azt sem köszönte meg, hogy visszavittem a kutyáját épségben.

Családi kutyaoktatóként mindig pórázon sétáltatom a kutyáimat. Ez a kérdés sokszor felmerült már a kurzusok során és a véleményem nem változott. Tudom azt, hogy nem lehet minden helyzetre felkészülni akármennyire is ezt gondoljuk. Sosem lehet eléggé óvatos az ember. Az én egóm már megengedte, hogy a kutyáim érdekeit nézzem és ne azt, hogy mit gondolnak mások.

Szerencsére már van megoldás. Városokban már több helyen megtalálhatóak a körbekerített kutyafuttatók, ahol némi körültekintéssel el lehet engedni a kutyát. Szerintem addig pedig el lehet viselni, hogy fogjuk a póráz végét. Ha kimegyek a mezőre ott pedig 10 méteres pórázra teszem a kutyákat és azon bőven tudnak annyit jönni-menni, amennyi elég nekik. Persze ennek a használatát meg kell tanulni, de nem nagy ördöngösség. Ha már a kutyák is megtanulják a távolságokat, akkor ez olyan, mintha láthatatlan lenne. Azt gondolom, hogy a kedvenceink érdeke az, hogy biztonságban legyenek velünk és épségben hazaérjünk.

Személy szerint úgy gondolom, hogy a kutyaoktatók, trénerek feladata lenne, hogy példát mutassanak. Nagyon fontos lenne, hogy végre elfelejtsük az egymásra ujjal mutogatást. Jó lenne véget vetni annak a felfogásnak, hogy én is elengedem a kutyát, mert másoktól is ezt láttam. Mert, ha neki lehet, akkor nekem miért nem?

És, ha másért nem tesszük meg, hát tegyük pórázra a kutyát azért, mert ez az előírás! És úgy gondolom, hogy itt nem lehetnek kivételek, amik erősítik a szabályt.

Hercsel Tamás